56. Kékszalag
A Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, az 56. Kékszalag, 2024. július 18-án, 9 órakor rajtol el Balatonfüredről.
A Kékszalag egy életre szóló élmény azoknak, akik elindulnak a versenyen, és hatalmas látványosság azoknak, akik csak a partról nézik és szurkolnak. A 160 km-es vitorlásverseny igazi kaland mindenkinek.
A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hun¬gária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat.
1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra. A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy high¬tech anyagokból készült katamaránnak! 2001 óta a ver¬senyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő versenye lett, amelyen hatszáz vagy több hajó is elindul.
A pihenés és kikapcsolódás
széles skáláját kínáljuk minden korosztály számára!
Élmények kedvezményes áron
Fedezze fel a környéket és éljenek a kedvezmények nyújtotta előnyökkel, melyet partnereink biztosítanak szállóvendégeink számára!