Obchodní podmínky

1. Általános Szerződési Feltételek hatálya

1.1. A jelen Általános Szállodai Szerződéses Feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF) az Adventor Hotel Kft. (Székhely: 9740 Bükfürdő, Golf út 4., a továbbiakban: Szolgáltató) több szerződés megkötése céljából egyoldalúan határozott meg a 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 8. címen található szálloda (a továbbiakban: Szálloda) által nyújtott szolgáltatások nyújtása, illetőleg azok igénybevétele céljából.

Jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Szolgáltatóra, a Szállodával a szolgáltatások igénybevételére szerződést kötő személyekre (a továbbiakban: Vendégek), valamint a Vendégekkel együtt érkező más, harmadik személyekre is, és szabályozza ezen felek közötti jogviszonyra vonatkozó lényeges elemeket.

Jelen ÁSZF hatálya nem terjed ki azon szolgáltatókra, kereskedőkre vagy ügynökökre, akik a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat bármilyen jogviszony keretében nyújtják harmadik személyek részére vagy azokra, akik ennek érdekében járnak el.

A jelen ÁSZF-et a Vendég a Szolgáltatás megrendelésével vagy a Szolgáltatás igénybevételével elfogadja.

1.2. A jelen ÁSZF-et kell alkalmazni a hatálya alá tartozó jogviszonyokban, azzal, hogy amennyiben szerződés vagy más kötelező jogi rendelkezés másképpen nem rendelkezik, akkor azok alkalmazandóak.

1.3. A Szolgáltató a jelen ÁSZF rendelkezéseinek alkalmazása előtt, illetőleg azok módosulása esetén mindent megtesz annak érdekében, hogy az azok hatálya alá tartozó személyek ezek tartalmát megismerjék, illetőleg azokat elfogadják. A Szolgáltató vállalja – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk) 6:78. § szakaszára tekintettel – hogy külön tájékoztatja a másik felet arról az az általános szerződési feltételről, amely lényegesen eltér a jogszabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól.

1.4. Szolgáltató tájékoztatja Vendéget, hogy a jelen ÁSZF hatályos változata az alábbi helyeken érhető el: interneten: https://sirius.adventorhotels.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek; fizikailag: a Szálloda recepcióján.

1.5. Jelen ÁSZF 2023. február 14. napjától visszavonásig, vagy annak Szolgáltató általi egyoldalú módosításáig hatályos.

2. Szerződő felek, szolgáltatás tárgya

2.1. A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben megfogalmazott feltételeknek megfelelően a Szállodában elérhető szolgáltatásokat a jelen ÁSZF-ben megfogalmazott díjszabásnak megfelelően nyújtja a Vendég részére. A Szolgáltató elsődlegesen a Szolgáltatások nyújtására a Vendég pedig az igénybe vett szolgáltatás díjának megfizetésére köteles.

2.2. A szolgáltatások alatt érteni kell minden olyan a Szolgáltató nyújtott szálláshely, étkezési, wellness vagy egyéb szolgáltatást, amelyet a Vendég vagy harmadik személy igénybe vehet a megállapított díjazás ellenében (a továbbiakban: Szolgáltatás).

2.3. A Vendég köteles a Szolgáltatások előzetesen meghatározott díját a Szolgáltató részére a meghatározott időpontig megfizetni függetlenül attól, hogy a Szolgáltatásokat saját maga vagy vele együtt érkező harmadik személyek vették-e igénybe. Vendég fizetési kötelezettségét nem befolyásolja az a körülmény sem, hogy a Szolgáltatásokat saját maga vagy képviseletében eljáró harmadik személy rendelte-e meg. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

3. A Szolgáltatás megrendelése, szerződés létrejötte

3.1. A Vendég jogosult szóban vagy írásban (levélben, telefaxon, e-mail-ben, honlapon keresztül) vagy más elektronikus úton történő ajánlatkérést küldeni a Szolgáltató részére. A Szolgáltató írásban 48 órán belül ajánlatot küld az ajánlatkérésre, amely tartalmazza a Szolgáltatással kapcsolatos lényeges körülményeket (a továbbiakban: Ajánlat). A Szolgáltató ajánlati kötöttsége a megküldött ajánlat megérkezésétől/kézhezvételéről számított 48 óra időtartamig tart, vagyis a Vendégnek ennyi időn belül kell elfogadnia vagy elutasítani a megkapott ajánlatot (ajánlati kötöttség). Ezen 48 óra leteltével megszűnik a Szolgáltató ajánlati kötöttsége.

3.2. A Szolgáltatásra irányuló szerződés a Szolgáltató és Vendék között kizárólag a Vendég írásban a 3.1. bekezdésben megadott határidőn belül, vagy online felületen keresztül leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával (ideértve az elektronikus csatornán küldött írásos visszaigazolást is) jön létre. Ezt a felek így írásban megkötött Szerződésnek minősül.

3.3. A szóban leadott megrendelés és/vagy megrendelés módosítás csak abban az esetben hoz létre szerződéses kötelmet, ha azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.

3.4. A Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési (szolgáltatási) kötelezettség. A Vendég ajánlatát, szolgáltatás iránti igényét indokolási kötelezettség nélkül saját döntése alapján visszautasíthatja anélkül, hogy a Vendég felé bármilyen kötelezettsége keletkezne.

3.5. A Szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott az ajánlat visszaigazolásban megjelölt határozott időtartamra szól.

3.6. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát és ezt bejelenti a Szolgáltató felé, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. Szolgáltató saját döntése alapján jogosult a Vendég által elhagyott, és az így megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra kiadni más Vendég részére, vagy saját maga rendelkezni arról. Az eltávozó Vendég kifejezetten elfogadja, hogy ilyen esetben semmilyen igényt nem támaszt a Szolgáltatóval szemben. Ha a Vendég az általa a Szolgáltatótól megrendelt további szolgáltatások (ideértve különösen, de nem kizárólagosan a wellness, kozmetikai és más szolgáltatásokat) az egyes szolgáltatások lemondási idején belül nem mondja le a Szolgáltató erre kijelölt képviselőjénél vagy megbízottjánál, vagy a megjelölt Szolgáltatások nem mondhatóak le, akkor a Szolgáltató jogosult ezen Szolgáltatások előzetesen feltüntetett díjának 100 %-át kötbér jogcímén a Vendéggel szemben érvényesíteni.

3.7. A Vendég, illetőleg a vele együtt érkező személyek kötelesek a Szolgáltatások igénybevétele előtt a jogszabályokban előírt adatokat szolgáltatni a Szolgáltató részére, így különösen, de nem kizárólagosan köteles személyazonosságukat megfelelően igazolni, valamint megtenni azon nyilatkozatokat, amelyeket jogszabály előír. Ezen adatok elmulasztása esetén Vendég nem jogosult megkezdeni a Szolgáltatás igénybevételét.

4. Az elszállásolás kezdete és vége /check-in; check-out/

4.1. A Vendégnek jogosult az általa lefoglalt és a Szolgáltató által visszaigazolt szobákat a Szolgáltatásra irányuló Szerződésben megállapított nap 15.00 órától elfoglalni, és az megállapított időtartam szerinti nap 11.00 óráig használni.

4.2. A Szolgáltató a Vendég részére a Szálloda foglaltságának függvényében, térítés ellenében biztosítja a korai érkezés, illetve a késői elutazás lehetőségét, ennek díját a Szolgáltató a díjazásra vonatkozó módon teszi közzé. Ezen késői érkezéssel járó szolgáltatás igénybevételét a Szolgáltató akkor biztosítja, ha a Vendég megfelelő idővel, de legkésőbb az érkezést megelőző napon egyértelműen jelzi Szolgáltató vagy annak képviselője felé (pl.: Recepció).

4.3. A Szolgáltató jogosult a Szerződéstől elállni, ha a szerződés szerinti nap 23.59 óráig nem jelenik meg a Vendég a Szállodában és nem jelentkezik be a recepción.

5. Az elszállásolás meghosszabbítása

5.1. A Vendég jogosult a határozott időre igénybe vett szálláshely szolgáltatásra vonatkozó szerződést Szolgáltató előzetes és írásos hozzájárulásával meghosszabbítani. A Vendég tudomásul veszi, hogy ennek feltétele az, hogy a Vendég a már igénybe vett vagy megrendelt szolgáltatások ellenértékét hiánytalanul megfizette Szolgáltató részére. A Szolgáltató külön formanyomtatványt bocsát a Vendég rendelkezésére a szolgáltatás meghosszabbításához.

5.2. Amennyiben a Vendég a szobáját a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 11:30-ig nem hagyja és nem üríti ki, úgy a Vendég köteles a díjszabás szerinti ’late check-out’ díjat fizetni, és amennyiben a szobát 16.00 óráig sem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen, írásban nem járult hozzá, úgy a Szolgáltató jogosult a szobaárat egy további napra is kiszámlázni és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.

6. Díjazás

6.1. A Szolgáltató köteles megfelelően tájékoztatni a Vendéget az általa nyújtott Szolgáltatások díjáról egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan. A Szolgáltató ennek az alábbiak szerint tesz eleget: (i) szobaárai (Rack Rate) a szállodai szobában és a szálloda portáján kerülnek kifüggesztésre, (ii) egyéb szolgáltatások árlistái az adott szállodai részlegen (étterem, wellness) vannak elhelyezve. Az árlista a tényleges fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árakat tartalmazza, azzal, hogy a közzétett díjak tartalmazzák a törvényben meghatározott ÁFA-t, nem tartalmazzák azonban az idegenforgalmi adót, amit a helyszínen kell megfizetni.

6.2. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül (például: csomagárak vagy egyéb kedvezmények okán) megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat.

6.3. A Vendég a szolgáltatások áráról mindig tájékoztatást kaphat a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt a Szálloda recepcióján.

6.4. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA, IFA) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A Szolgáltató a hatályos adó-törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.

6.5. A Szálloda éttermében, kávézójában, wellness bárjában, valamint szobaszerviz esetén 15% szerviz díjat számít fel. A bankett szolgáltatások (étel-ital) szervízdíj tartalma: 8%

7. Ajánlatok, kedvezmények

7.1. Az aktuális ajánlatok, kedvezmények a Szálloda weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni szobafoglalásra vonatkoznak.

7.2. A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel.

7.3. A Szolgáltató speciális kondíciókhoz kötött termékeinek foglalása, csoportos foglalás vagy rendezvények esetén, egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapít meg.

7.4. A Vendég az adott kedvezményeket az ott feltüntetetteknek megfelelően veheti igénybe.

8. Gyermekkedvezmények

8.1. Gyermekek részére - a szülőkkel közös szobában történő elhelyezés esetén az alábbi szállás-étkezés kedvezményeket biztosítjuk:

8.2. Pótágy elhelyezésére csak bizonyos (LakeSide, Connecting) szobatípusokban van lehetőség.

8.3. Pótágy igényt a Szolgáltatóval előzetesen, a foglalással egy időben egyeztetni szükséges.

8.4. A további szobatípusokra vonatkozó gyermek és családi kedvezmények a https://siriushotel.hu/altalanos-informaciok oldalon találhatók.

9. Lemondási feltételek

9.1. Amennyiben a Szolgáltató az ajánlatában más feltételt nem határozott meg, a foglalás a megérkezést megelőző 7 napig díjmentesen írásban lemondható. Határidőn túli lemondás, vagy a lemondás elmulasztása esetén a szálloda a megrendelt szolgáltatások árának 50%-át kötbérként számlázza ki.

9.2. Ha a Szerződő fél a Szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával (a hitelkártya megterhelésének jóváhagyásával), vagy más, Szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége a foglalás beérkezésétől számított 7. nap megszűnik.

9.3. Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel biztosította, és az érkezési napon nem érkezik meg (és írásos lemondás sem küld a Vendég), akkor a Szolgáltató a Szerződésben meghatározott mértékű megfizetett előleg teljes összegét kötbérként érvényesíti. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére az érkezési napot követő nap 11:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.

9.4. A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a speciális kondíciókhoz kötött Szolgáltatásai - így például akciós ajánlatai - foglalása, csoportos utazás, vagy rendezvények, valamint kiemelt időszakok esetén a fentiektől eltérő egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapítson meg. Ezeket a Szolgáltató megfelelő módon közli.

9.5. Egyéb szolgáltatások (wellness, étterem) lemondása az igénybevétel előtt 4 órával lehetséges. Amennyiben lemondás nem történt a megadott határidőig, a szolgáltató jogosult a megrendelt szolgáltatás összeg 100%-át a vendég számlájára terhelni.

9.6. A szolgáltatáscsomagba foglalt étkezések nem lemondhatók, készpénzre nem válthatók.

10. A szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése

10.1. A Szolgáltató jogosult a szállásszolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:

10.2. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.

11. Fizetés módja, garancia

11.1. A megrendelt Szolgáltatások ellenértéke fizethető a helyszínen készpénzzel (Forintban vagy Euroban), a Szolgáltató által elfogadottként megjelölt bankkártyával, illetve átutalással, illetőleg internetes oldalon keresztüli fizetéssel. A szobaárak átváltási árfolyama a Magyar Nemzeti Banknak az érkezés napján érvényes devizaárfolyama.

11.2. Átutalás esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az ajánlatban megjelölt napja előtt a szálloda bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeget a fizetési határidő napjáig a szálloda bankszámláján jóváírják vagy az átutalást a Vendég a számlavezető pénzintézete által kiadott, az átutalás megtörténtét igazoló visszavonhatatlan nyilatkozattal igazolja.

11.3. Az egyéni szobafoglalás garantálása bankkártya adatok megadásával, egyben a terhelés jóváhagyásával, vagy előlegfizetéssel lehetséges.

11.4. Egyéb fizetési módok a helyszínen: Széchenyi Pihenőkártya, szálloda által és / vagy szerződött partnere által kiállított voucherek.

11.5. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a Vendég által igénybe vett extra, azaz a megrendelt szolgáltatásokon felüli helyszíni fogyasztással keletkező szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítésére garanciát kérjen a szerződő féltől vagy a vendégtől. Ezen garanciák az alábbiak lehetnek:
(a) hitelkártya garancia: a tartózkodási idő hosszától függően meghatározásra kerül egy díjelőleg, deposit, amely távozásig a hitelkártyán zárolásra kerül,
b) szolgáltatási díjelőleg: a deposit kiegyenlíthető készpénzben is érkezéskor. A fel nem használt összeg elutazáskor visszafizetésre kerül, azzal, hogy ezen összeg után a Vendég kamat felszámítására nem jogosult.

11.6. Bankkártyával történő fizetéshez szükséges adatok előzetes közlése, fizetés menetének és feltételeinek részletes leírása:
A kiválasztott szolgáltatások megrendelése után a Vendég a Six Payment Services weblapjára kerül átirányításra, ahol a Six Pay által használt, jelenleg legbiztonságosabbnak ítélt, titkosítással lebonyolított tranzakción keresztül fizethet bankkártyájával. Vásárlóinknak csak annyi a dolga, hogy a fizetési mód kiválasztásánál "fizetés bankkártyával" feliratra kattintsanak, majd Six Payment Services fizetési szerverén a kártya számát és lejárati dátumát megadják. A rendszer a VISA, MasterCard, Maestro típusú kártyákat fogadja el.
A kizárólag elektronikus használatra kibocsátott bankkártyákat csak abban az esetben kerülnek elfogadásra, amennyiben annak használatát a kártyát kibocsátó bank engedélyezi. A Vendégnek tájékozódnia kell bankjánál, hogy a kártyája felhasználható-e interneten keresztül lebonyolítandó vásárláshoz. A Szolgáltató ebből eredő kárért, költségét nem felel a Vendég felé.
A Szolgáltató megrendelés során keletkezett és birtokába jutott adatokat tárolja, azaz a kártyabirokos vagy megrendelő nevét kizárólag a kártyabirtokos által engedélyezett tranzakció végrehajtása céljából használhatja fel. A Szolgáltató a tranzakció során keletkezett egyéb más adatokkal nem rendelkezik.

A kártyabirtokos (vendég) részéről felmerült fizetési reklamációt a vendég köteles a szolgáltatás igénybevételét követően azonnal, de legkésőbb 3 napon belül írásban jelezni. A Szolgáltató a reklamáció kézhez vételét követő 15 napon belül dönt az esetleges kompenzáció módjáról és mértékéről.

12. Elhelyezési garancia

12.1. Amennyiben a Szolgáltató szállodája a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák stb.) nem tudja biztosítani, a Szolgáltató köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul lehetőségeihez képest gondoskodni.

12.2. A Szolgáltató köteles a szerződésben szereplő szolgáltatásokat, az abban visszaigazolt áron, az ott kikötött időtartamra – vagy az akadályoztatás megszűntéig – egy másik, ugyanazon vagy magasabb kategóriájú szálláshelyen biztosítani/felajánlani.

12.3. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve, ha a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, a Vendég nem léphet fel semmilyen igénnyel a Szolgáltató felé.

13. Háziállatokra vonatkozó szabályok

13.1. Háziállatot csak a Szolgáltató előzetes, kifejezett engedélyével lehet bevinni a Szálloda területére. Az engedély megadása azonban nem mentesíti a Vendéget a háziállat felára megfizetése, valamint a háziállatokra vonatkozó szabályok betartása alól.

A Vendég a foglalás alkalmával, de legkésőbb a megérkezést megelőző 1. napon belül köteles bejelenteni Szolgáltatónál azt, hogy háziállatot kíván a szálloda területére behozni.

Vendég köteles az előzetesen engedélyezett és általa behozott háziállatokat a tartózkodás ideje alatt folyamatosan felügyelete alatt tartani. Háziállat csak az általa igénybe vett szoba megközelítésére alkalmas közös helyiségben vihető, szállítható, azzal, hogy ezeken kívül más helyiséget nem használhat. Így különösen, de nem kizárólagosan tilos az étterembe, uszodába, szaunába háziállatot bevinni vagy ott tartani.

A háziállat szálloda területére való behozataláért háziállat felárat kell fizetni, amelynek pontos összegét a Szolgáltató által alkalmazott díjszabási táblázat tartalmazza.

13.2. Amennyiben a Vendég olyan háziállatot visz be a szálloda területére, amelyre a Szolgáltató előzetes és kifejezett engedélyét nem szerezte be, és a háziállatok után fizetek

13.3. A Vendég teljeskörűen és objektív alapon felelős az által behozott háziállat által okozott minden kárért, továbbá köteles megfizetni minden olyan többlet költséget, amely abból ered, hogy a háziállatot a Vendég a szálloda területére behozta. Ilyen költség különösen, de nem kizárólagosan az extra takarítás költsége. Ezen költségek alapját képező szolgáltatások pontos díját a Szolgáltató díjszabása tartalmazza. A Vendég jogosult a háziállat által okozott károkat a Szolgáltató képviselőjével az elutazásig a Szolgáltatóval egyeztetni, vitatni. Ezt követően a Szolgáltató jogosult a végszámlával egyidőben kiállítani számláját és benyújtani igényét a Vendég felé. Ezen elszámolási módot a Vendég a jelen ÁSZF megismerésével és elfogadásával kifejezetten elfogad.

14. A Vendég jogai és kötelezettségei

14.1. A szállás szolgáltatási szerződés megkötésével, valamint a megfelelő díjazás megfizetésével a Vendég jogosultságot szerez a bérelt helyiségek szokásos és rendeltetésszerű használatára, valamint az elszállásolási üzem szokás szerint és különösebb feltételek nélkül Vendégek használatára bocsátott létesítményeinek szokásos és rendeltetésszerű használatára, valamint a szokásos kiszolgálásra a kiírásnak megfelelő nyitva-tartási időben.

14.2. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A panaszról a Szolgáltató képviselője vagy megbízottja írásban megszövegezett jegyzőkönyvet vesz fel és vállalja a felmerült panaszos igény kivizsgálását, helyrehozatalát. A Szolgáltató az esetleges reklamációkat egyedileg kezeli. Panaszt a Vendég írásban az alábbi címen és elérhetőségeken tehet:

14.3. A Vendég Szolgáltató felé bejelenthető panasztételi joga a szálláshelyről történt elutazását követően megszűnik, azzal, hogy a jogszabályokban meghatározott panasszal élhet az illetékes hatóság felé.

14.4. A Vendég köteles a megállapodás szerinti díj megfizetése: a visszaigazolásban rögzített határidőig, vagy a szállás-szolgáltatási szerződés befejeződésekor esedékes.

14.5. Abban az esetben, ha a Vendégek élelmiszert vagy italokat behoznak a szállodába, és nyilvános helyiségekben elfogyasztják, a Szolgáltató jogosult arra, hogy ezekért méltányos, a díjszabás szerinti megállapított térítést számlázzon ki (az úgy nevezett "dugópénz" italok esetén). A Szálloda vendéglátó ipari egységeiből a Szolgáltató által felszolgált vagy kínált ételt / italt szállodavendégeknek kivinni tilos.

14.6. A Vendég köteles az általa a Szálloda területére behozott nem hétköznapi, vagy mindennapi szükségletre használt vagy a megszokott utazási szükségletek közé nem sorolható elektromos eszközök használata előtt a megérkezéskor a Szolgáltató írásos engedélyét kérni azok használatához. Ennek hiányában a jelen pontban foglalt eszköz nem használható.

14.7. A szállóvendégek gépjárművei térítés ellenében parkolhatnak a fedetlen, sorompóval zárt parkolónkban. A parkoló használata díjfizetés ellenében lehetséges, melyet a recepción található mindenkori árlista tartalmaz, ill. megtalálható a https://sirius.adventorhotels.hu/altalanos-informaciok A parkolóban elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a gépkocsiban lévő bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltató a felelősségét kizárja.

14.8. A Szolgáltató a Vendég által a szobákban hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal.

14.9. A parkolóban a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESSZ) előírásai szerint kell közlekedni, azzal, hogy a gépjárművek megengedett sebessége maximum 5 km/óra. A Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem felel a szálloda területén bekövetkezett a Vendég gépjárművében bekövetkezett káraiért.

14.10. A szálloda teljes területén tilos szemetelni! A Vendég köteles a szemetet a szálloda területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe helyezni. Ezen kötelezettség súlyos vagy ismétlődő megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a Vendéget a kötelezettségének betartására felszólítani és a kötelezettségszegéssel okozott kárt illetőleg károkat, valamint a többletköltségeket a Vendéggel megtéríteni.

14.11. A szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni tilos.

14.12. A Szálloda (komplexum) területén lévő eszközöket, berendezéseket a Vendég, illetőleg bármely más személy csak kizárólag saját felelősségére használhatja, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett, valamint a Szálloda teljes területén csak saját felelősségre tartózkodhatnak a megjelölt személyek. A rendeltetésszerű használattól eltérő használatból eredő károkért a Szolgálató nem felel.

14.13. A Vendégek vagy más személyek csak az arra kijelölt helyen dohányozhatnak. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein tilos a dohányzás. A hivatkozott jogszabály rendelkezéseinek betartására vonatkozó kötelességre felhívó jelzéseket a jogszabályban előírt területeken a szállodában a Szolgáltató elhelyezte. A Szolgáltató alkalmazottai, képviselői jogosultak ezen kötelezettséget megszegő Vendégeket, valamint a szálloda területén tartózkodó bármely más személyt első alkalommal figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására felszólítani. A Vendégek, illetve a szálloda területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben a felszólítás ellenére sem tesz eleget a kötelezettségének a felszólított, úgy a Szolgáltató jogosult az ezzel kapcsolatosan felemerült kárát, valamint a többletköltségeit a kötelezettséget szegő személlyel szemben érvényesíteni. Így különösen, de nem kizárólagosan jogosult ezen kötelezettség megszegése miatt kiszabott bírságot, díjat vagy más fizetési kötelezettséget érvényesíteni.
Amennyiben a vendég bizonyíthatóan megszegi a fenti jogszabályban foglalt kötelezettségeket, úgy köteles 30.000,- Ft kötbért fizetni a szálloda üzemeltetője részére, melyet a szálloda üzemeltetője jogosult a Vendég szobaszámlájára terhelésként rávezetni és melyet a Vendég köteles legkésőbb távozáskor kifizetni.

14.14. Tűz esetén a Szállodában tartózkodók kötelesek a recepciót haladéktalanul értesíteni, és szükség szerint a szükséges intézkedéseket megtenni annak elhárítása érdekében.

14.15. A szobákat és a szálloda közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.

14.16. A Szálloda területére tilos tűzijátékot vagy más ezzel hasonló felhasználású terméket behozni, vagy azt ott használni. Kivételt jelent ez alól az az eset, amennyiben a Szolgáltató előzetesen, írásban ehhez hozzájárul a szükséges hatósági engedély bemutatását követően. A jelen pontban foglalt tárgyak birtoklásáért, használatáért vagy az azzal kapcsolatosan keletkezett károkért, helyzetekért a Szolgáltató semmilyen mértékben nem felelős, valamint azok használatában vagy birtoklásában nem tekinthető Szolgáltató semmilyen mértékben közreműködőnek. Jelen pontban foglalt rendelkezések kell megfelelően alkalmazni azon hatósági engedélyhez vagy más engedélyhez kötött eszközök, tárgyak (… etc.) birtoklására vagy használatára vonatkozóan is, amelyek a Szálloda területére behozatalra kerülnek.

14.17. A Szálloda minden területét, minden abban található eszközt, felszerelést, különösen, de nem kizárólagosan a spa és wellness részleget mindenki köteles rendeltetésszerűen használni a saját felelősségére, tekintettel arra is, hogy a víz/medence közeli területeken fokozott a csúszásveszély. Az ebből eredő, valamint a medence- és szaunatér (Spa vagy wellness részleg) használatából eredő balesetekért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.

14.18. A Vendég köteles gondoskodni arról, hogy felügyelete alá tartozó a Szálloda területére bevitt kiskorú(k)ért, így különösen, de nem kizárólagosan azért, hogy a kiskorú
csak felügyelete mellett tartózkodjon a Szállodában. A kiskorúak által okozott károkért a felületet gyakorló személy felel vagy az, aki a kiskorú személyt igazolhatóak a Szállodába bevitte. A Szálloda szaunái 14 év alatti gyermekek számára egészségügyi okokból nem látogathatók, a textilmentes szaunái 18 év alatt nem látogathatók, a gyermekek felügyelete ebben a vonatkozásban a felügyeletet gyakorló felelőssége. Ezen bekezdésben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképes személyek tartózkodására, illetőleg károkozására is.

14.19. A Vendég köteles a tartózkodása során vagy azzal összefüggésben keletkezett kárt a Szolgáltató részére késedelem nélkül bejelenteni és minden szükséges adatot, tényt, körülményt a bejelentéssel egy időben megadni.

14.20. Szolgáltató tájékoztatja ezúton a Szállodában tartózkodó személyeket, hogy vagyonvédelmi okokból a Szálloda területén a Szolgáltató zártláncú kamerarendszert üzemeltet.

15. A Szerződő fél kártérítési felelőssége

A Vendég mindazon károkért és hátrányokért felelős, melyeket a Szolgáltató vagy harmadik személy a Vendég, vagy kísérője, vagy az ő felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved. A vendég felelősséggel tartozik az általa okozott kárt a Szolgáltatónak megfizetni. E felelősség akkor is fennáll, amennyiben a károsultnak jogában áll kárának megtérítését közvetlenül a Szolgáltatótól igényelni.

16. A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

16.1. A szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatások az érvényes előírások, szolgáltatás standardok szerinti teljesítése.

16.2. A Vendég írásos panaszának kivizsgálása és a probléma kezeléséhez szükséges lépések megtétele, azok írásban történő rögzítése.

16.3. A szállodán belüli területen, valamint a teraszokon Vendégeink nyugalma érdekében 22.00 órát követő időszakban hangoskodni tilos, beleértve a szobák belső tereiben történő zavaró hangerejű televíziózást, zenehallgatást, valamint a hallban lévő hangos zenélést, melynek betartásáért a szállodai személyzet felel. Kivételt képez az előre egyeztetett zenés, táncos program.

16.4. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

16.5. A komplexum területén állandó felügyeletet biztosító portaszolgálat jogosult a ki- és belépő Vendégek ellenőrzésére, személyazonosságuk megállapítására.

16.6. Szükség esetén a biztonsági szolgálat jogosult a komplexum területén zajló forgalom irányítására.

17. A Szolgáltató kártérítési felelőssége

17.1. A Szolgáltató felelősséget vállal azért a kárért, amelyet a megszálló Vendég dolgainak elvesztése, megsérülése vagy megsemmisülése folytán szenved el, feltéve, hogy azokat a Vendég a Szolgáltató által kijelölt értékmegőrzőben helyezte el, vagy amelyeket a Szolgáltató olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott.

17.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és Vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.

17.3. A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket a komplexum területén, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.

17.4. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette, vagy a megőrzésre átvételt kifejezetten megtagadta, vagy a kár olyan okból következett be, amelyért az általános szabályok szerint felelősséggel tartozik. Ebben az esetben a bizonyítás a Vendéget terheli.

17.5. Nem felel továbbá a Szolgáltató a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért.

17.6. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a szállodai wellness részlegnek vagy sportlétesítményeinek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmények használata korlátozott vagy nem megengedett.

18. A Vendég betegsége, halála

18.1. Amennyiben a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.

18.2. A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tarthat igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybevett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelésekben, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.

19. Az adatkezelés biztonsága

19.1. A Szolgáltató honlapján lévő hírlevélre való feliratkozáshoz a név és e-mail cím megadása kötelező. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó hozzájárul megadott adatai kezeléséhez. A Szolgáltató az adatokat mindaddig kezeli, ameddig azok törlését az érintett nem kéri.

19.2. A leiratkozás lehetőségét minden hírlevélben egy közvetlen link biztosítja, illetve a weboldalon is van rá lehetőség.

19.3. A megadott személyes adatok valódiságáért a Felhasználó felel.

19.4. A Szolgáltató az adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.

19.5. A Szolgáltató a szerver üzemeltetőivel együtt gondoskodik az adatok biztonságáról.

19.6. A Felhasználó által megadott személyes adatokhoz kizárólag az adatkezelő munkatársai férhetnek hozzá. Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az adatkezelő nem ad át.

19.7. A személyes adatok kezeléséről bővebb tájékoztatást talál a honlapon elérhető "Adatkezelési Tájékoztató" - ban vagy kérheti az info@siriushotel.hu

19.8. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató törvényi felhatalmazás alapján köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak. A törvényen, hatósági vagy bírósági határozaton alapuló adatszolgáltatással szemben a Felhasználó nem emelhet kifogást.

20. Titoktartás

20.1. A Szolgáltató a Szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése során köteles a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabályainak megfelelően eljárni.

20.2. A Felek megállapodnak abban, hogy – a jogszabályok által előírt kötelező tájékoztatásokon, közérdekű adatokon és a közérdekből nyilvános adatokon kívül – a jelen Szerződéssel, valamint az annak teljesítése során vagy mindezekkel összefüggésben tudomásukra jutott, a másik Felet érintő minden olyan információt, adatot, amelyet a másik Fél még nem hozott nyilvánosságra, és/vagy amelynek közlése a másik Félre vagy a vele kapcsolatban álló más személyre hátrányos következménnyel járhatna, ezek hátrányos megítélését eredményezhetné, vagy pénzügyi, gazdasági, piaci érdekeiket sértené vagy veszélyeztetné, üzleti titokként (továbbiakban: Titok) kötelesek kezelni, és azokat kizárólag a jelen Szerződés teljesítése céljából használhatják fel, és illetéktelen személyek tudomására nem hozhatják [ideértve különösen, de nem kizárólagosan a sajtót, médiát, bármely más, hírközlő, kommunikációs szervezetet, személyt, közösségi médiát (facebook, twitter, instagram) stb.)]. A Felek a másik Fél előzetes, írásbeli engedélye nélkül nem hoznak nyilvánosságra, illetéktelen személynek nem szolgáltatnak ki, és ilyen személy számára nem tehetnek hozzáférhetővé Titoknak minősülő információkat.

20.3. A Feleket a jelen Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a jogviszony utolsó napjától határozatlan ideig terheli a titoktartási kötelezettség.

20.4. A fentiekben nem szabályozott kérdésekben az üzleti titokról szóló 2018. évi LIV. törvény rendelkezései az irányadók.

21. Vis major

23.1. Vis majornak minősül minden olyan esemény, körülmény vagy eset amely előre nem látható, a fél vagy a felek által el nem hárítható és amely kizárja a fél vagy a felek jelen szerződésben foglalt jogainak vagy kötelezettségeinek a teljesítését (a továbbiakban: Vis maior). Ilyennek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a Szolgáltató oldalán az alábbiak:

Vis maior eset felmerülése esetén a Szolgáltató köteles értesíteni a másik felet a felmerült esemény tényéről, valamint arról, hogy ez mennyiben hat ki az általa nyújtott szolgáltatás teljesítésére. Egyebekben a Szolgáltató köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet kezelje.

22. A teljesítés helye bírósági kikötés

22.1. A Szolgáltató szolgáltatásait a Szálloda területén nyújtja az azokat igénybevevők részére (teljesítés helye).

22.2. Felek a jelen szerződéses jogviszonyból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban békés úton rendezik. Amennyiben ez 30 (harminc) napon belül nem vezetne eredményre, abban az estben felek – pertárgy értéktől függően – a jogvita eldöntésére a Kecskeméti Járásbíróság illetőleg a Kecskeméti Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.

23. A Szolgáltató weboldal látogatóinak adatai

23.1. A Szolgáltató az általa üzemeltetett weboldal látogatásakor sem a felhasználó IP címét, sem más személyes adatot nem rögzít. A weboldal látogatása során szabadon és név nélkül biztosított a keresés. A Szolgáltató a név nélküli internetes látogatást kizárólag statisztikai célokra használja fel, internetes megjelenése optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére, a rögzített adatok nem tartalmaznak semminemű személyes adatot.

23.2. A Szolgáltató a Felhasználókra vonatkozó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezel, azokat kizárólag saját kutatás, statisztika készítéséhez használja fel.

23.3. A Szolgáltató nem vállalja a felelősséget a már törölt, de az internetes keresőprogramok közreműködésével mégis archiválásra került, korábbi oldalaiért. Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetőjének kell gondoskodni.

24. Hírlevél

A hírlevelére történő feliratkozás esetén, a név és az e-mail cím önkéntes módon történő megadásával a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a részére a Adventor Hotel Kft. elektronikus levelet küldjön. Az Adventor Hotel Kft. biztosítja azt, hogy a hírlevélről a felhasználó bármikor leiratkozzon az info@siriushotel.hu.